HTML

Életünk

Szóval még sohasem blogoltam. Gondoltam egyszer ezt is el kell kezdeni. Sok mondanivalom van. Hát kezdem.

Friss topikok

Linkblog

Nemzeticsúcsértekezlet

2008.10.14. 17:43 sharak

Általában ha baj van gondolok olyan bajokra mint ami jelenleg uralkodik a Világban, pénzügyi válság, majd az ezt követő reálszféra válsága, amely szinte minden ember életét így vagy úgy érinti az emberek a vezetőik felé, az országot kormányzó jeles vagy kevésbe jeles emberek felé fordulnak. Hiszen ők ismerik, látják a makro gazdaságot, ők tudnak nagy kitekintéssel gondolkodni, döntéseket hozni. Én legalább is így gondolom, aztán arcra, mondhatni pofára esem és azt hiszem sajnos  sokan vagyunk így.

Én mint a bajt elszenvedő laikus úgy gondolom hogy egy nemzeticsúcsértekezlet létrehozása és megtartása még akkor is ha nem döntéshozó szervezet nagyon jó kezdeményezés, mert itt félre lehet sőt kell tenni az önös önnön érdekeket, akár pártérdek, akár tekintélyérdek, akár személyes különbségekből adodó érdek.

Végre szakemberek, tudosok, politikusok, érdekvédők, közjogi méltóságok, pártkatonák, stb. egymásra találhatnak egy közös forumon, amelynek az a célja kidolgozni programot a Világot súlytó gazdasági válság lehárítására vagy arra hogy a legkisebb hatást gyakorolja ránk.

Szerintem minden épeszű ember akinek csak egy cseppnyi felelősségtudata van hasonlóan gondolkodik.

Lám, lám szép lassan kiderül ez nem így van.

A köztársasági elnök és az elődje bojkottálja az összejövetelt. Igazán nevetséges kifogással. Szerintem jogi végzettségú emberekhez nem méltó indokkal. Egyszerübb és korektebb lett volna azt nyilatkozni:... nem megyek el olyan helyre ahol a Miniszterelnök aki az MSZP elnöke a kezdeményező és különben sem érdekel az ország sorsa...

Talán az Alkotmány Bíróság elnökének alkotmányos okfejtését az elmaradása miatt még meg tudnám érteni de akkor is elvárnám tőle hogy nem aktív résztvevőként hanem megfigyelőként ott legyen.

Na és itt vannak azok akik ugyan résztvesznek de már előre véleményt nyílvánítanak.Nem tisztelve az ott majdan megjelenő, szakmai területüket jól ismerő, elismert tudosokat, gazdasági szakembereket.

Merthát lehet utálni elvi ellenfeleinket, megragadni minden lehetőséget a saját politikai sulyunk erősítésére- ha van mit erősíteni- de egyet ne volna szabad elvitatni ha "sz.....-ban" az ország mindenkinek félre kell tenni sértődöttségét, politikai elveinek különbözőségét, másságát, személyes indíttatásait és közös munkával dolgozni azon, hogy meg lehessen találni az optimális megoldást adott szituációban.

S nekünk akik nem veszünk részt a nemzeticsúcsértekezleten mit kell csinálnunk el kell hinnünk hogy azok a feladatok amelyeket ott elhatároznak és majdan döntés születik róluk a mi érdekünkben történik és ha vannak negativ lépések amelyek súlytanak bennünket átmenetileg a mi érdekeinket szolgálják hogy késöbb jobb legyen nekünk. Fogcsikorgatva de megtenni mindent hogy ne mindent veszítsünk el, csak átmeneti legyen a gond.

Nem kicsi a feladat és nehéz is, de  mindannyian nyertesek lehetünk ha akarjuk. de veszíthetünk is ha mindig obstruálunk, vitatkozunk, méltánytalankodunk, elégedetlenkedünk és kritizálunk.

Nos lássuk mit hoz a nemzeticsúcsértekezlet, adjuk esélyt azoknak akik valóban az ország érdekeiért élnek és dolgoznak.

Köszönettel

egy elkötelezett támogató

 

 

Szólj hozzá!

Életünk folytatás.................

2008.03.31. 16:55 sharak

Vajon van valaki aki olvassa amit írok. Ki tudja? Ha igen örülök hanem mit tegyek??

Szép idő van süt a nap, melegszik az idő. Ilyenkor mindenkinek kicsit jobb kedve kerekedik.

Kinézek az ablakon és azt látom a gyümölcsfáim elkezdtek hajtani, még egy két nap és virágba szökkennek. Ébred a természet. Lassan téliálmát elhagyja, minden zöld és virágzó lesz.

Minden reggel miután felébredek bekapcsolom a TV-t halljam és lássam a hireket.

Menesztették Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Hurrá! Zelten kommt was besseres nach! vagyis ritkán jön valami jobb! tartja a mondás.

Egyik nap orvoshoz kellett mennem és ő azt mondta. Mindaz amit csinálnak egy olyan lyukas zokni foltozgatása. amin már csak folt van és senki nem tudja milyen volt az eredeti. újat kell venni.Ez vajon mit jelent hogyan tudunk új egészségügyet, nyugdíjügyet, oktatást, mezőgazdaságot, könnyűipart, stb venni??????????

Talán a tíz millió magyarnak fel kellene kerekednie. Visszamenni Etel közbe majd újra csinálni a Honfoglalást, de hiszen akkor minek jönnék a Kárpát medencébe ahol annyi rosszat élt meg a magyar. Svájc az jó lenne és a svájciak pedig a következő 2000 évet eltöltenék a Kárpát medencébe.  Igen ez jó ötlet. Terjeszteni kell. Talán indítani kellene egy népszavazás akciót, aláírásokat gyüjtenék és miután összejött  egy millió aláírás népszavazást írnának ki és megszavaznánk a cserét. Mindent lehetne elölről kezdeni.Új egészségügy, új oktatás, új nyugdíjügyi politika, új ipar, új akármi! Klassz!!!!!!

Hajrá Magyarok kezdjünk hát el egy új Honfoglalást!!!!!!!!!!

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Mi minden van az életünkben!!!!!!!!!!!!............

2008.03.28. 17:13 sharak

Noshát, olvasom naponta a híreket: tőzsde /ajjaj/ már megint romlik a forint.

Zsidózik Bayer Zsolt /miért ne tenné ha van olyan ujság még manapság amelyik teret enged neki. Magyar Hírlap /nem csodálkozom madarat tollárol embert ujságjáról, meghalt egy szülőnő /csodálkozunk ?! ma amikor csecsemőkön komoly szívműtéteket hajtanak végre /ma halottam az Info rádióban, sőt kis gyermeken szívtranszplantációt végeznek viszont nem ismernek fel egy méhenkivüli terhességet. Olyan mintha az ország a sötétség és a tőkéletés fény megmagyarázhatatlan közegében  hol argentin tangót hol rockendrollt járna időnként beiktatva egy magyar csárdást.

Gyerekek terrorizálnak tanárokat, gyerekeket, szülőket  és azt írja az újság mindenki tehetetlen. Visszaemlékezem DRÁGA JÓ ÉDESANYÁMRA Isten nyugosztalja /nagyon nagyon hiányzik/ amikor megpróbáltam terrorizálni kaptam visszkézből akkora pofont hogy a fal adta a másikat: volt terrorizmus nincs terrorizmus.

A BKV csökkenteni akarja a járatait több milliárdos tanulmány adta tanács révén. Én a féléért is tudnék olyan tanulmányt készíteni amelyben nem kellene csökkenteni a járatokat viszont költséget is tudnának megtakarítani. Nadehát én tartozom sajnos a csókosok közé!

Korrigálják a nyugdíjasok nyugdíját 1 vagy 1 valamennyi százalékkal májusban  a  nagyobb inflációs várakozás miatt. Nagy dolog!

A nővérem 75000 Ft nyugdijat kap amiből 55000 elmegy rezsire és 20000 Ft marad ennivalóra és gyógyszerekre kap most 750 Ft-t vagy 780 Ft-ot. Hát nem ez a tökéletes boldogság, megelégedettség emberek.

Minap az MTV2 megnéztem újra Hofinak a Bolondok házában produkcióját /1980/ Ki hinné mennyire aktuális!!!!!!!

Olvasom illetve hallom a hírekben Magyarország sereghajtó mindenben a Kelet-közép Európai országok között. Lehet hogy most vagyunk a ránknézve méltó helyen? Ki tudja?

 

Nos ennyit mára az Életünk-ről, -ből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása